Nem vártak hiába, hölgyeim és uraim, egyszer mindennek eljön az ideje, így két héttel riói távozásunk után a riói poszt is megérkezett! 🙂

(Persze, mert Hunornak annyit kell szerkesztgetni mindent Lightroomban…)

Szavak helyett inkább beszéljenek a képek, a főbb látványosságok dióhéjban: Pao de Acucar, azaz a Cukorsüveg hegy; a Corcovado a Krisztus szoborral, a híres strandok, mint a Copacabana illetve az Ipanema, továbbá Hunor zöldkókusszal. Ez ugyanaz a kókusz, amiből az érett kókuszdió is származik, ha hagyják még a pálmán megérni, majd lehántolják kemény, zöld héját. Egy kicsit hasonlít a sima dióhoz ebből a szempontból, csak jóval nagyobb (oké, nem vagyok biológus…). További előnye, hogy a belsejében kb. 3-4 dl nagyon finom, édeskés és frissítő nedű található. Illetve nyilván rendkívül menő egy ilyennel sétálni a strandon…

Kiegészítés (h): mellékelünk egy galériát a végén, amiben a Botanikus Kert orchideái láthatók. Szépek, ajánljuk őket minden biológus olvasónknak 🙂

Misc:

Orchidea:

Tegnap megérkeztünk Rióba! Egy hosszú egész éjszakás, picit sem pihentető utazás után reggel fél hatkor landoltunk. Egyébként onnan lehet tudni, hogy brazilok ülnek melletted a repülőn, hogy felszállás előtt hosszan imádkoznak és keresztet vetnek stb. Mindenestre megnyugodtam, sok brazil volt a járaton, tehát valószínűleg nem fogunk lezuhanni.

Rióban a tél közepébe érkeztünk meg. Ez azt jelenti, hogy napközben csak 23-25 fok van, és hajnalban akár egy pulcsit is fel kell már venni. Szóval nagyjából a magyar tavasznak-nyárnak megfelelő időjárás, úgyhogy eddig nem sok újdonság. Viszont vannak fákon növő orchideák, mini majmok – amiket állítólag nem szabad etetni, mert invazív faj, továbbá mindenféle érdekes, sosemlátott gyümölcs.

Megérkezésünk után bebuszoztunk, majd mivel iszonyat fáradtak voltunk, aludtunk egyet a Copacabanán. Fürdéshez szerintem még hideg lehet az óceán, ezért ezt kihagytuk, inkább leraktuk a nagy csomagunkat, és felsétáltunk a Cukorsüveg hegyre. Legalábbis a feléig, mert utána a legtetejére már csak felvonóval lehet felmenni. Itt Krisztus tárt karokkal jelezte, hogy vár minket, képgaléria coming soon! UPDATE: képgaléria online!

Ezek után már csak elmentünk a hostunkhoz, és az egyéni rekordomat majdnem megdöntve több, mint 11 órát aludtam. Hunor nyilván még egy picit többet.

Mint bizonyára már a legtöbben tudjátok, nemsokára lelépünk messzi földekre, hogy

• megismerjük, és behatóan tanulmányozzuk a brazil strandkultúrát;
• megnézzük a fontosabb nagyvárosokat, az indián és a spanyol koloniális építészet remekműveit;
• megismerjünk új arcokat;
• túrázzunk az Andokban;
• lemenjünk egészen Ushuaia-ig, a legdélebbi városig;
• felmásszunk a Machu Picchura;
• illetve további közhelyek és irigylésre méltó kalandok, stb, stb…

A pontos útitervünk ismertetése egy későbbi bejegyzés témája lesz, leginkább azért, mert még mi sem tudjuk pontosan…:) Blogunk legfőképpen a családnak és a barátoknak szól, de ha ezzel szerzünk világhírt valamilyen ismeretlen és megjósolhatatlan okból, ám legyen.

Amikor megemlítem a blogunkat, a leggyakoribb reakció általában a “Hogy miii?”, “Láma micsoda??”, illetve “Nemááár, miért ilyen hosszú???”. Szóval a félreértések tisztázása végett íme némi eredetmagyarázat:

Egy bizonyos internet-szerte híres Llama song refrénje a szintén internet-szerte híres “llama-llama-duck” szókapcsolat. (megj.: Megtekintését nem ajánlom keringési- és szívproblémákkal rendelkezőknek, főként nem a 10 órás verziót.) Mivel nagy rajongója vagyok ennek a művészi alkotásnak, muszáj volt méltó emléket állítani. Az utolsó “duck” szócska “capybarára” történő lecserélése igen kifinomult költői utalás úticélunkra, Dél-Amerikára. Lámából köztudottan népes populáció él Peru, Bolívia illetve Ecuador környékén, viszont a kacsa nem annyira illett a képbe. Így döntöttünk végül a capybara mellett, amely Dél-Amerika egyik emblematikus élőlénye.
A capybara, azaz a magyarul kevésbé jól hangzó vízidisznó Brazíliában, Argentína északi részein, illetve Peru, Bolívia és Kolumbia esőerdős vidékein fordul elő. Mellesleg a világ legnagyobb rágcsálói, kb 40-65 kilót nyomnak. További érdekesség, hogy húsát a mai napig lehet nagyböjt idején is fogyasztani, mivel a gyarmatosító spanyolok fejében néhány száz évvel ezelőtt a következő gondolatmenet játszódott le: “A capybara nagyrészt vízben vagy vizes területen él –> tehát hal. Halat lehet enni a böjt alatt is –> tehát Isten eme nagy, szőrös, tüdővel és méhhel megáldott teremtményét is bátran lehet fogyasztani!”