Az Észak-uruguayi kalandjaink után meguntuk a nomádkodást, és úgy döntöttünk, hogy ideje megnézni Montevideót. Valizas-ból (nincs ott semmi, hiába mondták többen, hogy mennyire jó hely, nem kell elhinni, csak egy poros kis falu, semmi több) elstoppoltunk Castillosba, ahonnan mint megtudtuk, 7 után megy az utolsó busz Montevideóba, úgyhogy szépen helyet foglaltunk az ingyen wifis buszállomáson, és vártunk egy órát. Közben kiderült, hogy a hostnak, aki várt volna minket Montevideóban, késő már az éjfél, amikorra a buszunk megérkezik, úgyhogy kereshettünk egy hostelt. Találtunk is egyet olcsón, privát szoba, luxus meg minden, ami kiderült, hogy kamu, mert rossz a foglalási rendszerük, és amikor mi ezt befoglaltuk Booking-on, akkor a valóságban ez már rég foglalt volt. Kárpótlásul Hunor kibalhézott két olcsó ágyat dormiban, ahol csak mi voltunk, szóval végülis nem jártunk rosszul, igaz, hogy nem egy franciaágy, de legalább privát és olcsó, egy éjszakára tökéletes. Ez kb 1-kor történt, becuccolunk a szobába, majd kisvártatva kopog egy nagyon meleg brazil srác, és meghív minket vacsizni, mert pont aznap főzött egy nagy adag feijoadát, és hogy jujj milyen késő van, szegények, hát biztos éhesek vagyunk. Végülis szombat van, feijoada day, fair enough. Elfogadtuk a meghívást, és megkòstoltuk a feijoadáját, király volt, bár nem gondoltuk volna, hogy ez a hülye étel még Uruguayban is kísérteni fog minket, na mindegy.
Másnap elmentünk a hostunkhoz, aki előző nap nem tudott fogadni minket, és azt hiszem, kijelenthető, hogy megvolt utazásunk legrosszabb couchsurfing élménye. A srác konkrétan semmit nem foglalkozott velünk, megérkeztünk és csak ültünk hülyén a kanapén, az anyukája jött oda megkérdezni, hogy amúgy minden ok-e. Kicsivel később szintén az anyuka kizavarta a gyereket hozzánk, hogy azért beszélgessen legalább 5 percet velünk, de az egész olyan szürreálisan bizarr volt, látszott a srácon, hogy csak kötelességből ül ott velünk szemben. Ráadásul egész éjszaka zajongott, pakolt, járkált és hangosan dumált valami haverjával az ajtóban, mintha amúgy nem tőle 3 méterre aludnánk a nappaliban. Nem is értem, minek fogadott egyáltalán minket, ha láthatólag kicsit sem fűlött a foga hozzá, hogy időt töltsön velünk. Ehh, ok, kifakadás vége, jöjjön a lényeg Montevideóról. Röviden: vannak nagyon szép részei, de láttunk már szebb várost is azért. 🙂
Picit hosszabban: nagyjából két nap alatt tökéletesen bejárható az egész. Első nap az óvárosban sétáltunk, ami tényleg nagyon szép, viszont kár, hogy a kikötő felé egyre inkább lepusztultabbá válik a környék, (valaha) gyönyörű házak omladoznak és szemét mindenütt. Sajnálatos ilyet látni. A szép részt azért nagyon megéri megnézni, koloniális, szecessziós és neoklasszicista stílusban épült házak (szerintem az egyik legjobb keverék, bár én erősen a szecesszió felé hajlok amúgy is), elegáns bevásárlóutca, szép parkos terek, továbbá hippi és művész kirakodóvásár. Mint később megtudtuk, éjszaka azért nem ajánlatos az óvárosban sétálgatni, talán pont a kikötő melletti szar rész miatt sok a kétes alak sötétedés után. Az óvárost elhagyva kissé beljebb található a centro nevű városrész, ami pont úgy néz ki, ahogy az a nevéből sejthető: zsúfolt, forgalmas és zajos. Ha netán valaki errefelé járna valamikor a közeljövőben, semmiképp se hagyja ki a Teatro Solís (Uruguay legrégebbi színháza) melletti kávézót, a Palacio del Cafét, ahol isteni finom kávét és hozzá isteni finom medialunát (jelentése: félhold, azaz az elnevezés a félhold alakú croissant-t takarja) kapni.
Amúgy ez igen érdekes, de előfeltételezéseinkkel szemben a kávékultúra nem túl fejlett ezen a kontinensen, meglepően nehéz jó kávéhoz jutni (azaz nem instant, és nem valami vízízű csepegtetős, hanem presszó vagy legalábbis ahhoz hasonló) ami már csak azért is furcsa, mert a világ kávétermésének igen nagy hányada innen származik (azaz inkább főként Brazíliából, Kolumbiából, Ecuadorból és Venezuelából), és ha valahol, hát itt igazán könnyű lenne friss és jó minőségű kávébabot szerezni. Az emberek egyszerűen nem kávéznak, helyette sokkal inkább teát; vagy ezen környéken Uruguayban, Dél-Brazíliában és Észak-Argentínában matét fogyasztanak. (h) A mate (vagy yerba… na jó, a teljes neve igazából yerba mate) egy növény. Vagy maga az ital. Egy teaszerű növény, aminek a levelét felaprítják, ledarálják, összekaszabolják, stb. majd beleteszik egy pohárba. Ez a pohár tradicionálisan fából vagy tökből (mini tök, kivájva) készül és egy magára valamit is adó argentin hozzá se nyúl más pohárhoz (nyílván van az a vészhelyzet, amikor valahogy sikerül otthon felejteni a mateszettet, ezért meg kell venni a benzinkúton kapható műanyag cuccot..)… Apropó benzinkút. A pohárban lévő levelekre kortyonként öntik a vizet, amit egy speckó mateszívószállal isznak ki. Ha az úton kifogy a termosz, a benzinkúton a forróvíz automatából bármikor újra lehet tölteni. Itt mindenki mindig ezt issza. Ebédlevezető séta: mate. Tanulás: mate. Ütközés a haverokkal: mate. Elfáradás a munkában: mate. Nem is látni energiaitalt a boltok polcain.
Szóval ilyen kalandok után elbuszoztunk Colonia del Sacramentoba, ahol előzőleg kinéztünk egy kempinget, azaz konkrétan az egyetlen kempinget a városban. Sajnos nem hozta a várakozásokat. Azaz a “kemping” egy elhagyatott környéken lévő ház hatalmas kertje lett volna, ami egyrészt tele volt szeméttel és nem volt 1 négyzetméternyi vízszintes felülete, másrészt pedig egyáltalán nem volt konyha benne, a melegvizet pedig másnapra ígérték, amikor megjön a tulaj, aki tudja hogy kell bekapcsolni a melegítő készüléket. Eredetileg három éjszakát akartunk maradni, érkezésünkkor ez rögtön “na jó egy éjszakát kihúzunk itt aztán keresünk valami jobbat”- ra változtattuk. Miközben hitetlenkedtünk az állapotokon, pont érkezett még két vendég, akik rögtön tőlünk érdeklődtek a kempingről. Egy argentin pár volt egy kis kocsiban, rögtön össze is baratkoztunk velük, annyira, hogy miután ők boltot keresve bejárták a környéket, és úgy döntöttek, hogy mégsem maradnak itt, mert elég para a kerület (a pontos kifejezés az “en la boca del lobo”, azaz a farkas szájában volt), megkérdeztük, hogy akkor mehetünk-e velük mi is. Így beszuszakoltuk magunkat a kocsiba, majd egy belvárosi hostelben kötöttünk ki. Ez egészen király volt, és nem is annyira drága, ennek ellenére végül a három tervezett este helyett csak kettőt töltöttünk itt. Hogy miért? Ennek okait és további vicces sztorikat a következő bejegyzésből tudhatjátok majd meg.
Egyébként maga Colonia egy nagyon szép kis város (vagy falu?), hangulatos kis utcácskák, UNESCO világörökség belváros, romantika, minden, ami kell. Képek a galériában!
A következő rész tartalmából: érkezés privát vitorlással Buenos Airesbe, majd egy kis felvágós high-life, couchsurfing és miegymás.
Recent Comments