Buenos Aires nyüzsgése után felszálltunk egy luxusbuszra (Hunor azt mondta, hogy muszáj kipróbálni), és Corrientes felé vettük az irányt. Reggel 9 körül érkeztünk meg a buszállomásra, és miután Hunor apukája felszedett minket, és elvitt haza, belaktuk a lakhelyünket, megismerkedtünk a kutyával (Tinker, bemutatása később következik), aludtunk még egy picit, aztán ebédeltünk, aztán aludtunk…  Valahogy így telt el az első egy hét, a hét vége felé pedig már kezdtem unni a dolgot. Így megbeszéltük a családdal, hogy amíg Hunor fordít, addig én elkezdem megcsinálni a kertet. Szóval feltörtem a betont egy darabon, felástam az egész kertet és kibontottam a régről ottmaradt tégladarabokat, stb.  Ezután elegyengettem a földet a teljes kertben (mert alapból nagyon lejtett), hozattunk friss földet is, ami konkrétan egy háromlovas szekérrel érkezett, és ugyanez az ember vitte el a sittet is, itt ugyanis nem létezik az otthon megszokott konténeres sittszállítási szolgáltatás. Ezután a felszedett kövekből építettem egy sziklakertet, továbbá kialakítottam egy kis szigetet a pálmának, ültettünk futónövényeket a fal tövébe, és most befejezésképpen befüvesítjük az egészet. Előtte/utána képek az alábbi galériában! (Azaz még csak részeredményekről tudunk beszámolni, mert értelemszerűen a fű kinövésére még várni kell…)

Az itt eltöltött lassan 5 hét másik nagy szerzeménye egy Nissan pickup, amellyel napokon belül útra kelünk, és terveink szerint segítségünkre lesz Argentína, Bolívia, Chile, Brazília déli része (pontosabban Pantanal), illetve Paraguay felfedezésében.

Eredeti terveink között az szerepelt, hogy szerzünk itt egy többé-kevésbé jó állapotú kocsit, pihenünk egy kicsit, majd el is indulunk. A gyakorlatban ez azonban nem annyira egyszerű, mint amennyire elsőre tűnik. (Illetve nem tudjuk pontosan, hogy Magyarországon ez mennyire bonyolult, mivel mindkettőnknek ez az első kocsija…) Először is rengeteg időt töltöttünk el a megfelelő autó kiválasztásával. Első kiszemeltünk egy 2012-es Duster volt (ami itt amúgy Renault [ejtsd argentinul: “rénol”]), azonban arra sajnos nem lett volna elég pénzünk. Sajnos az a helyzet itt Dél-Amerikában, hogy az autók iszonyat drágák az európai autóárakhoz viszonyítva. Igen, még a használtautók is. Drágább lett volna megvennünk itt a 4×4-es, 4 éves Dustert, mint amennyiért otthon ugyanezt a modellt újonnan megvehettük volna. Ezen egy kicsit elkeseredtünk, és átestünk a ló másik oldalára, azaz mindegy, csak guruljon, és el lehessen feküdni benne. (Mivel mindenképpen olyan kocsit szerettünk volna, amiben aludni is lehet, ha úgy adódik.) Így jött a képbe egy Peugeot [peug-dzsot] 504-es pickup verziója. Ezzel annyi bajunk volt, hogy az autó egy potenciális pénztemetőnek tűnt, és nem is voltunk biztosak benne, hogy jó áron tudnánk később eladni. Én akkor mondtam le végleg erről a típusról, amikor Hunorral egyik este törésteszteket nézegettünk. Rémálmaimban azóta is a bábuk szétszakadó végtagjai repkednek a fejem felett… na mindegy, szóval így jött az elhatározás, hogy azért legyen valamivel modernebb. Először kinéztünk egy szimplakabinos 98-as Hiluxot, aztán vegül megláttuk Az Igazit: egy szintén szimplakabinos, 99-es Nissan Navarát (itt Frontier néven fut), ami sokkal felszereltebb volt, és szuperül nézett ki. Szóval így tettünk szert az alábbi csodára, részemről külön pluszpont, hogy matt fekete fóliával van bevonva az egész, mindig is roppant menőnek gondoltam egy matt fekete autót, nem is álmodtam róla, hogy egyszer tényleg ilyenem lesz…:D

A kocsi most éppen szerelőnél van, mert indulás előtt rendbe tetetjük a fékrendszerét, illetve a kormányműnél és a futóműveknél is elöregedtek valami gumivégű alkatrészek, szóval azokat még kicserélik. (h)Futómű: kormányösszekötő, gömbfejek, kormányvégek, szilentek, segédkar; fékrendszer: betétek, dugattyúk; kormányzás: kormánymű tömítések, a globoid csigát  pedig Jose, az esztérgályos újrafelületezte.(/h) De még így is olcsóbban jövünk ki valószínűleg, mint amennyiért a Hiluxot “utazóképes” állapotba hozhattuk volna. Pluszpont Hunornak, hogy miután a kocsi megvétele után fordítás helyett több napot töltött az autó alá bújva, véletlenül megjavította a tolatólámpát. Azért véletlenül, mert eredetileg a sebességmérőt akarta megcsinálni (nem működik, de jó hír: így legalább a kilométeróra sem változik), és talált alul valami elszakadt kábelt, amit kiszedett és újra összekötött a csatlakozójával, mire kiderült, hogy az igazából a tolatólámpa vezetéke volt. Nem baj, most már legalább az működik. 🙂

Szóval ennyit  a kocsiról, majd ha végre visszatér a szerelőtől, akkor mesélünk még bővebben. A tervünk további része amúgy az, hogy szerzünk a platóra egy tetőt, és berendezzük hátul a kis nappalinkat, konyhánkat, háló- és fürdőszobánkat az elkövetkező kb. három hónapra. Azonban szimplakabinos Nissanra sajnos nem olyan egyszerű tetőt találni. Hosszas kutatás után végre felfedeztünk egy tökéleteset zárható hátsó ajtókkal, nyitható ablakokkal, kitűnő állapotban, amit elég jó áron ad a jelenlegi tulaja. Egyetlen probléma, hogy Mendozában található, innen 1500 kilométerre. Sebaj, gondoltuk, elpostáztatjuk Corrientesbe. A probléma csak az, hogy nem lehet közvetlen ide szállítatni, hanem először Rosarioba küldhettük volna, onnan pedig egy másik cég hozta volna Corrientesbe. “Volna”.  Mert ez az egész művelet összesen annyiba került volna, mint maga a tető, 6500 peso, azaz kb. 130 ezer forint körül, ha átszámoljuk. (igen, igen, tudom, NEM szabad átszámolni) Ezért úgy döntöttünk, hogy – bár egyáltalán nem esik útba, de inkább módosítjuk eredeti útvonaltervünket, és mi magunk megyünk el érte, majd onnan indulunk a kalandozásainkra. Nem mondom, hogy a benzin (azaz gázolaj) annyira olcsó, de oda-vissza még így is csak 4000 peso lesz az útiköltségünk, ami azért lényegesen kevesebb, mint a 6500. Szóval nemsokára indulunk Mendozába. 🙂

Úgy számoltunk, hogy még Corrientesben elkészülünk az egész berendezéssel, és aztán csak Mendozában felrakjuk a tetőt, és már ott sem vagyunk. Már az első résszel is akadtak gondjaink, azaz az alapvető probléma itt szerintem az, hogy ha a fatelepen leadod a rendelést délelőtt, és ők azt mondják, hogy vagy ma estére vagy holnap nyitásra meglesz, akkor másnap délután előtt nem nagyon érdemes érdeklődni. Igen, ennek sajnos kétszer is meg kellett történnie, mielőtt beletörődtünk. Ok, végre nálunk a fa, kezdhetünk barkácsolni. Ezzel csak az a probléma, hogy a ház szerszámkészlete… hát erősen hiányos volt egy ilyen projekthez. Szegény Hunor azóta is rozsdás kézifűrésszel rémálmodik. Amúgy a galériában meg lehet tekinteni lakásunk készítésének lépcsőit: fa elhozatala, festés (eredetileg nem volt tervben, de a hosszanti fagerendákat olyan vizes fából vágták, hogy már kb. másnapra bepenészedett, mert egymás mellett tároltuk őket…), fiókok összeszerelése, ágyszerkezet összeszerelése, majd miután rájöttünk, hogy a nyílóajtó, amit terveztünk, a tető miatt valószínűleg pont nem fog tudni nyílni, az átépítés… Azt hiszem most pár hónapra kibarkácsoltuk magunkat. 🙂 De legalább az eredmény magáért beszél:

Luxus, sőt! Egyenesen LUXUS!
Ezen még lesz egy hiperkényelmes felfújható matrac. Nem, nem intex.  (h)Nem intex, rohadjanak meg, nincs support (értsd: pumpa) a saját matracukhoz.(/h) Az egyéb túrafelszerelések beszerzésére valószínűleg nem Corrientes a legalkalmasabb hely, tekintve, hogy a környéken 1000 km-es körzetben nem hogy hegy, de még domb sincsen nagyon. Azaz a helyi plázában található Montagne bolt nagyjából úgy hat itt, mint mondjuk egy Himalája nevű bolt a Hortobágyon. És a kínálata is pontosan megegyezik azzal, amit ezek alapján előre feltételezhetünk: szegényes és ami van, az rohadt drága. Argentínára sajnos egyébként is jellemző, hogy az importtermékekre iszonyatos vámokat vetnek ki, ennek következtében ugyanaz a kabát/cipő/gázfőző/stb az otthoni árnak minimum a másfélszeresébe, de inkább a kétszeresébe kerül. Ennek nyilván az lenne a célja, hogy serkentse a hazai termékek versenyképességét, ebben csak az az egyetlen dolog hibádzik, hogy ilyen termékeket valószínűleg egyáltalán nem gyártanak itt, mert néhány nagy márka mellett nagyjából kizárólag olcsó kínai hamisítványok találhatók meg a boltokban. Viszont az intézkedés populizmus-mutatója vitathatatlanul magas lehet, úgyhogy ez van, addig is, amíg ezeket el nem törlik, az emberek továbbra is átjárnak majd autótfelújítani Paraguayba, műszaki cikkeket venni Chilébe, stb, stb. Mi is erre készülünk amúgy, felszerelésünk hiányzó elemeit Chilében fogjuk beszerezni egy outdoor boltban.

Egyébként itt tartózkodásunk alatt háziasítottunk egy macskát (vagy fordítva, nézőpont kérdése), aki – ahogy az a képeken is látszik – nagy segítségünkre volt a famunkák során. Továbbá egyes képeken látható egy kutya is, ő Tinker, őt nem kellett háziasítani, neki már alapból volt egy funky kis háza a lakásban. Sajnos a kutya-macska barátság ebben az esetben nem működött túl jól, mert bár a macska egy hihetetlenül nyugodt fajtából való, Tinker nem nagyon mutatott hajlandóságot a kiegyensúlyozott és békés közös létezés elősegítésére. Mindegy, idővel csak megtörik, mert a cica már menthetetlenül odaszokott…
A többi képen pedig Corrientes egyik legfőbb látványossága, a Costanera látható naplementekor. Ez tulajdonképpen csak annyit jelent, hogy folyópart, és minden városban, ami folyó mellett fekszik, így hívják a parti sétányt. A képeken látható híd Corrientest köti össze Resistenciával, ami a szomszédes Chaco tartomány fővárosa. Kapcsolódó sztori: Hunor fordítás közben rákérdezett apukájánal, hogy mennyire mélyek az elektromos ismeretei, mire ő – azt sugallva, hogy valójában nem túlságosan mélyek – csak úgy válaszolt, hogy: “Corrientes [jelentése: áram, áramlatok] és Resistencia [jelentése: ellenállás]”.

Folytatás nemsokára (de tééényleg nemsokára) következik, akkor már egy üveg bor és magas hegyek mellől tudósítunk majd. 🙂

Lett egy autónk. Anna ír majd róla bővebben a következő posztban, itt csak megemlékeznék egy szösszenet erejéig a tényről, illetve a hátsó szélvédő feliratáról. Amit első találkozáskor elhatároztam, hogy lekaparok.

A név a volt tulaj testvérének neve. Ő nem szólt róla semmit, de a barátja, aki tanúnak érkezett az átadáskor elmesélte, hogy miért is található rajta a felirat. A srác motorbalesetben hunyt el és imádta a kocsit, ezért a testvére rárakatta a nevét emléknek. Így már nem volt kedvem leszedni. Sőt. Titokban Mad Max-nek neveztem el a gépet. Annának nem tetszik, nem is emlegetjük így, de a felirattal, meg azzal, hogy igazából egy kattant, DIY campert építünk belőle, szerintem tökéletes a név.

Szóval Max.. Ride eternal, shiny and chrome. Witness him.

Szóval hol is hagytuk abba múltkor? Valahol ott jártam talán, hogy a tervezett indulás előtt elhagytuk Uruguayt és hajóra szálltunk Argentína felé. Ez egészen pontosan úgy történt, hogy szokás szerint hostot kerestünk a következő állomásunkon, Buenos Airesben, amikor is ráakadtunk egy nagyon jó fejnek tűnő gyerek profiljára, és Hunor úgy döntött, hogy ő márpedig nála szeretne szörfölni, és senki másnál. Ezért írt is egy olyan requestet, amit lehetetlen volt visszautasítani, így annak rendje és módja szerint el is fogadta a srác rögtön. Eddig jól álltunk, amit tudtunk, az az, hogy valahol a belvárosban fogunk lakni, király. Annak érdekében, hogy náluk szállhassunk meg, még azt is vállaltuk, hogy egy nappal később érünk a fővárosba, mivel, ahogy írták, ők a hétvégén Colonia del Sacramentoba vitorláznak. Rögtön meg is beszéltünk egy random találkozót, hamár akkor. Másnap újra írtak, hogy amúgy ha van kedvünk vitorlázni, akkor mehetünk nyugodtan, a lakótársa apukájáé a hajó, és nem bánja, ha kettővel többen vagyunk a fedélzeten. Állat, egyre menőbb, nyilván van kedvünk privát vitorláson érkezni Buenos Airesbe! Aztán kicsivel rá kiderült, hogy mivel a tervezett hajózási napon nagyon kedvezőtlenül alakulna a szélirány (pont szembe fújna), ezért mégis egy nappal hamarabb elindulnak. Jee, ez nekünk csak jó, minden a tervek szerint halad.
Így hát találkoztunk a kikötőben, megismerkedtünk, hajóra szálltunk, és irány a röpke hét órás út a Rio de la Plata torkolatán keresztül (igen, ez egy folyó) Buenos Airesbe. Azért ennyire lassan, mert ezen a napon konkrétan nulla szelünk volt, bár végülis még mindig jobb, mint a szembeszél.

Este 8-9 körül érkeztünk meg Buenos Airesbe, és a beléptetés után (ahol halál komolyan öt határőr bámulta az útlevelemet, és egyik sem tudta, hogyan kell bepötyögni három sort a gépbe – ezért hívni kellett egy hatodikat, Josét, aki elvégezte a tanfolyamot…) szóval a beléptetés után elfuvaroztak minket haza, ami mint kiderült, Buenos Aires legmenőbb és legelitebb környékén, Puerto Maderoban volt. Íme a kilátás az ágyból: (na jó, fel kellett kelni a kép elkészítéséhez)

Ez a negyed egyébként egy mesterséges sziget az óceánban (illetve a folyóban, amit 7 óra áthajózni). Úgy keletkezett, hogy a 19. század végén új kikötő építéséről határoztak, ezt pedig úgy oldották meg, hogy kikaparták a folyómedret, a felesleges földet pedig betolták az óceánba, és egy szigetet alakítottak ki belőle. Többek szerint ez egy használhatóságát tekintve nem túl előnyös, azonban rendkívül költséges megoldás volt a többi tervhez képest, azonban a tervező Eduardo Madero a város akkori alpolgármesterének az unokaöccse volt, ez pedig mindkét előbbi ellenérvnél meggyőzőbbnek bizonyult. (Igen, már akkor is.)

Buenos Airesről amúgy sok rosszat hallottunk előzetesen, hogy zsúfolt, veszélyes, megkéselnek, ide meg oda ne menj, stb… Ehhez képest óriási pozitív csalódás volt az egész, szerintem az egyik legélhetőbb, legszebb, legérdekesebb város volt, amit eddig láttunk az út során. Talán Riót és Curitibát emelném még ki, mint hasonlóan szuper helyeket, de a többi meg sem közelíti. Szóval Buenos Aires nagyon király hely, rengeteg a látnivaló, mindenhol fák, parkok, tavak és mindenféle egyéb zöldterület, továbbá gyönyörű szecessziós és neoklasszicista épületek. És nem csak néhány utcasarok ilyen, mint mondjuk Montevideóban, hanem a Puerto Madero negyedtől kezdve a teljes belváros ápolt, kulturált egészen a Bosque de Palermo-ig vagy a szenátusig a másik irányba. Persze lehet azt mondani, hogy nyilván azért ez a véleményem, mert nem jártam a külvárosokban, de azért egy Budapestre érkező turista sem Csepel munkásnegyedét nézi meg elsőnek. Amit láttunk, az pedig mindkettőnket lenyűgözött. 🙂

Hol is jártunk pontosan? Kezdtük a belváros és a sétálóutcák felfedezésével, jártunk vezetett túrán a Teatro Colon-ban, ami Buenos Aires legrégebbi színház és koncertterme. Az akusztikája állítólag a harmadik legjobb a világon, ehhez pedig egy vicces történet is kapcsolódik: egy alkalommal Pavarotti lépett fel, és előtte egy próba során megjegyezte, hogy sajnos van egy kis probléma az előadóteremmel. Mindenki aggódva tudakolta, hogy mégis mi az, mire Pavarotti nevetve elmagyararázta, hogy az a baj, hogy túl jó az akusztikaja, így a legkisebb hibát sem engedi meg az énekesnek. A színház egyébként gyönyörű, mindenképpen megéri megnézni belülről, külföldieknek kicsit drága a belépő (kb 5000 ft), de legalább tényleg szuper élményt kapsz ezért. Azóta teljesen beleszerettem a színházba, egyszer el is szeretnék menni ide egy előadásra. 🙂

A belváros másik jellegzetes épülete a Casa Rosada, azaz rózsaszín ház, ami tulajdonképpen az elnöki palota és tényleg rózsaszín. Előtte a Plaza de Mayo (Majonéz tér, na jó, nem, igazából Május tér 😀 ), amit sajnos lehetetlen egyben lefotózni, mert mindig fel van kordonozva egy esetleges tüntetéshullám esetére. Azért mi megpróbáltuk, képek a galériában! Bejutni sajnos ide nem sikerült, mert legalább 15 nappal előtte regisztrálni kellett volna hozzá neten, pedig állítólag ez is nagyon szép belülről. Na mindegy, majd legközelebb, amikor az előadásra megyek a Teatro Colon-ba. 🙂

(h) Jártunk ezen kívül a Japán kertben, ami a Bosques de Palermo egyik sarkában található. Sövénnyel körbevett kert, amibe kb. minden (fa, bokor, elemes integető macska) a helyi japanese societynek, illetve mindenféle japán császároknak és feleségeiknek köszönhetően került. Van olyan fa, ami a hiroshimai bombázást túlélt egyik fa magjából növesztettek. A hely amúgy gyönyörű és van benne rendes, nem elemmel működő macska. Hanem madárral működő. Konkrétan végignéztünk egy méretarányos NatGeo természetfilmet.. Idióta madár nekiállt egy olyan helyen inni, ami két nagyobb kő között alacsonyabban helyezkedett el.. Az élelmes macska nyílván kiszúrta, odaosont és levette a polcról a délutáni snacket.(/h)

Utolsó nap elmentünk a híres Boca negyedbe, illetve inkább annak híres színesházas részére, Caminito-ba. Valóban nagyon fotogén a környék, kár, hogy amúgy a Boca negyed egy elég szegény rész, így sötétedés után tényleg nem ajánlott itt közlekedni, nincs túl jó híre a helynek. Amúgy a színes házak azért lettek színesek, mert a városrész egy nagyforgalmú kikötő mellett fekszik, és régen szegényebb rakodómunkások lakták (ma már az ő szegényebb leszármazottaik lakják), akik a hajókarbantartásból és festésből megmaradt festékeket és egyéb alapanyagokat használták fel a saját házaikhoz. Az egésznek van egyfajta szuperromantikus bája, azóta persze megtalálták maguknak a helyet a művészek is, illetve hétvégenként lépni sem lehet a turistáktól. Hostunk nevetve meg is jegyezte, hogy ez egy igazi turista csapda, hemzsegnek a zsebtolvajok. Aztán bevallotta, hogy ő maga még sosem járt ott, és amikor mondtuk neki, hogy mi másnap megyünk, jöjjön már el, akkor csak annyit mondott, hogy áh, nem őrültem én meg, nincs az a pénz… 😀

(h) La Boca után még megjártuk San Telmot, ami tulajdonképpen a pesti hat- és hétker keveréke. Kézműves streetfood burger (ennek a mosdójáról kép a galériában), random ingyenes régi háztartási gép múzeum, café racer motor az utcán és a Mafalda pad. (Mafalda egy képregény főszereplője, amit minden argentin ismer, mivel tökéletesen fikázta szét a 60-as és 70-es évek fikázni való eseményeit. Emellett pedig végtelenül kedves is tud lenni, így Quino és a karakter joggal váltak legendává. https://en.wikipedia.org/wiki/Mafalda).

Buenos Airest egy fancy buszon hagytuk el (ha már high life, ugye), amin mindenkinek saját elválasztott minikabinja van, mint a repülő első osztályán. Előtted a képernyő egy egész korrekt filmlistával (arra nem pazaroltak időt, hogy a torrent információit kitöröljék a címsorból, így tök jól látható, hogy a filmet axxo vagy esetleg YIFY rippelte és milyen containerbe, mekkora felbontással készült), a bőrfotel teljes mértékben kilapítható (lásd: ágy) és a kedves földiutaskísérő(?) annyi pezsgőt és kávélikőrt hoz, amennyit szeretnél. Vacsi és reggeli alap, ezen kívül az alsó szinten van egy teljes iroda, de lehet egy iPadet is kérni, ha inkább a saját helyedről neteznél (wifi is van természetesen). Annyi szépséghibája volt a dolognak, hogy a sofőr valszeg nevezett a Corrientespuszta Rally-ra de valaki kiesett a melóból és behívták. Az indulást nem akarta feladni, így az aznapi gyorsaságit a busszal tolta le és nagy valószínűséggel meg is nyerte, mert a végén fánkokat rajzolt a busszal.. (Éjszaka arra keltem, hogy mindjárt leszakad a busz a felfüggesztéséről, annyira ráz az út. Ezt követően pedig érezhetően kanyarodtunk. Ugyanabba az irányba. Nagyon. Sok. Ideig.)(/h)