Szóval leértünk Brazília deli részére. Átutaztuk Paraná tartományt, útközben aludtunk kétszer (nagy az ország…) aztán egy este befutottunk Foz do Iguazú elővárosába. Mint kideült, egész közel álltunk meg az Itaipú vízerőműhöz, úgyhogy meg is született az új mesterterv: alvás a kamionosok között egy kúton, kelés után el Itaipúba, délután el a vízesés brazil oldalára, majd átkelés a határon és szállás Puerto Iguazúban (ARG). Mit ne mondjak, sikerült mindent tökéletesen terv szerint megvalósítani.

Itaipúról azt kell tudni, hogy ez a világ második legnagyobb vÍzerőműve. Csak a kínaiak bírtak rátenni egy lapáttal, de méret/teljesítmény arányban még így is elmehetnek a sunyiba. A bejáratnál egy egész komplexum várja a turistákat, a szervezés vérprofi. Van sima jegy, ami egy buszos körutat tartalmaz idegenvezetéssel, több megállóval, van egy extra jegy, amivel be lehet menni a turbinaterembe és hetente egyszer van egy esti látogatás, amikor bedurrantják az egész gát díszkivilágítását, hadd gyönyörködjön a sok odatévedt ember. Utóbbi elég drága és amúgy is rossz napon érkeztünk, a turbinatermesre nem volt elég időnk, így maradt a sima nyitott tetejű buszos körtúra. Totally worthit. Iszonyat szép parkban vezetett tükörsima aszfalton megy egy tök modern busz, a guide érdekeset beszél és minden tökéletesen látható. A dolgozóknak van elkülönített, jelölt bringaút és azok, akik már X éve dolgoznak a cégnél, kapnak egy facsemetét meg egy táblát a nevükkel, amit aztán elültethetnek a parkba.

Maga az erőmű egy Paraguay és Brazília közötti kétoldali egyezmény keretében valósult meg, amivel a paraguayiak elég nagyot nyertek. Fele-fele arányban szálltak be az építési költségekbe, így a 20 turbinából 10 Paraguayé, 10 Brazíliáé. A baj (a brazilok számára) csupán annyi, hogy Paraguay területe Brazília egy tartományának tört része, így ők másfél turbinából fedezik az egész ország áramellátásának 75%-át. Hogy mi van a maradék 8,5-lel? A szerződés szerint a brazilok kötelesek megvásárolni a fel nem használt paraguayi áramot. El lehet képzelni, mennyire röhögnek ezen Paraguayban 🙂

A víz amúgy 120 métert zuttyan a mélybe a felduzzasztott tóból a Paraná folyó medrébe. Az összteljesítmény 14 GW, a gát 7235 m hosszú és természetesen van benne hallift 🙂 (mesterséges áramlatokkal elhitetik a hallal, hogy a folyó az adott helyen folyik, ami ennek hatására beleúszik a kalitkába, amivel felemelik a tó szintjére. Lefelé kicsit extrémebb a menet, ezt mindenki képzelje el maga :D)

Itaipúból aztán átgurultunk Fozba, ahol ugyan mindenki mondta, hogy nézzük meg a vízesést, de a fene se akart fizetni egy kis kétórás gyaloglásért, hogy aztán ne lássunk semmit (az argentin oldalon el lehet tölteni egy egész napot és onnan minden látszik). Először elmentünk bevásárolni, mert úgy éreztük, hogy a vércukorszintünk túl alacsony… (a betétet nem ettük meg).

IMG_5006

Aztán bevágódtunk a Parque das Aves nevű madárparkba, ahol van mindenféle színes és színtelen, ámde érdekes madár, amelyek egy részét a feketepiacról mentették meg. Az egészben a legjobb az, hogy nem szűk kalitkákban mutogatják őket, hanem vannak hatalmas ketrecek, aminek épphogy ellátni a tetejéig: ide az ember zsilipkapun keresztül jut be, a madarak pedig szabadon repkednek/futkároznak/fészkelnek/szaporodnak odabenn. Ebből kifolyólag aztán elég közel is mennek az emberhez, így egész elképesztő képeket lehet róluk csinálni. Lásd:

<a>Egy kis funfact a flamingókról: Ez a faj (pontosabban kettő, mert itt Dél-Amerikában az andoki és a chilei flamingó honos) természetes körülmények között csak akkor szaporodik, ha sok fajtársa veszi körül. Ennek azt hiszem az az oka, hogy akkor látja biztosítva csemetéinek jövőjét. Fogságban ez ugye nem mindig megoldható, ezért az okos madárgondozók kitalálták a megoldást, azaz telerakták a flamingók kifutójának egy részét tükrökkel, így kedves rózsaszín barátunk mindjárt azt hiszi, hogy egy egész csorda másik flamingó veszi körbe, és hajlandó szaporodni.

Ottjártunkkor amúgy történt egy vicces kis incidens… a flamingók kifutójától nem messze volt egy másik hatalmas, kb. másfél méteres kerítéssel körbevett rész egy kb. derékmagasságig érő, divatos tarajat viselő madárfaj számára (előző galéria, utolsó kép). Amelyik a leírás szerint futómadár, így nem nagyon tud repülni. Történt viszont, hogy egy fiatalabb madár nagyon összeveszett a többiekkel, amiből hatalmas madár-tömegverekedés kerekedett szárnycsapkodással, csipkedéssel, stb. Végül a fiatal madarat addig kergették a többiek, amíg az minden erejét összeszedve átvetette magát a kerítésen, és mintha mi sem történt volna, elkezdett az emberek között sétálgatni. Mivel ennyire természetesen viselkedett, a látogatók nagy része (köztük mi is) úgy gondoltuk, hogy akkor minden rendben, ezek szerint ezek itt ki-be járkálhatnak. Mindenki serényen fotózgatott, a madár pózolt, élvezte a figyelmet, stb… mikor egyszer csak megérkeztek a gondozói, és egy határozott mozdulattal a hónuk alá csapták szegényt és visszarakták a kerítésen belülre (ő közben élénk hangjelzésekkel adta tudtukra ellenérzéseit). Pedig szerintem igazán sokra vitte, főleg ha figyelembe vesszük, hogy elvileg még repülni sem tud…</a>

Miután a parkot ránkzárták és az utolsó embert befogó őr szó nélkül a kijáratig kísért minket, beültünk a guruló hotelbe és átmentünk a határon. A brazil oldalon sehol senki, az argentinon meg mondták, hogy ki kell szállni megkeresni őket a kijárati pecsétért, így visszamentünk és ismét átmentünk a határon…

Innen már a kinézett kemping felé irányítottuk az autó orrát, ami egy lerobbant városrész peremén található. Kicsit aggódtunk, de aztán láttuk, hogy a terület szépen körbe van kerítve, csak a várárok meg a krokodil hiányzott, ezért megkönnyebbülten behajtottunk és kontaktáltunk a háziakkal. Kedves bácsi, kedves néni, a regisztrációt követően behúzódtak a házukba és magukra zárták az ajtót. Ezek után el lehet képzelni, hogy mennyire fostam össze magam, amikor pakolás közben a sötétből valaki rámköszönt elég hangosan. Így ismertük meg a háziak kék arapapagáját 🙂

A következő reggelen megindultunk az argentin oldalon található nemzeti park bejáratához, ahol a következő probléma fogadott minket: a belépőt csak argentin pesoval lehet megváltani, kártyaterminál nincs, brazil reált nem fogadnak el, a bejáratnál levő ATM pedig üres. Némi káromkodást követően beengedtek a belső visitor centerig, ahol egy másik automata már adott pénzt. Keveset, sokért… Távozáskor írtam is nekik pár sort arról, hogy mit gondolok egy olyan helyről, ahol 2016-ban nem lehet kártyával fizetni (érdekes, hogy a benti boltok/kajáldák egytől egyig elfogadták a kártyáinkat).

Incidens aside, bementünk, felültünk a kisvasútra és bezötyögtünk az Ördög torkához (Garganta del Diablo), ami az egyik legnevesebb atrakció a parkban. A víz három oldalról zúg a mélybe és egészen elképesztő látványt – és hanghatást – nyújt a fölé emelt kilátóból. Itt megérti az ember, hogy honnan jött a név: I – víz, guazú – nagy (guaraní nyelven).

Innen vissza a vonattal a középállomásra, ahonnan a két ösvény (alsó és felső) indul. Röpke 4 óra alatt bejárható az összes vízesés, és a szép időnek köszönhetően még az egésznek a közepén lévő Isla San Martín nevű szigetre is ki tudtunk hajókázni. Mire visszaértünk, a cipőnknek nem volt talpa, de teljes mértékben megérte (sokadjára is!). Paradise on earth. Vissza kemping, beszélgetés a frissen érkezett francia Land Roveresekkel, vacsi sztorizással, alvás, majd másnap reggel irány Posadas és Encarnación (Paraguay). <a>A vacsiról azért én még ejtenék néhány szót… Szóval úgy történt, hogy amikor Rio da Prataban úszkáltunk Bonito közelében (lásd előző poszt), akkor láttunk rengeteg pacút, azaz egy nagyobb sötétszürkés-fekete halat szép uszonyokkal, amire a guide-unk megjegyezte, hogy amúgy nagyon finom és népszerű étel errefelé. Legközelebb, amikor éppen a vacsorát vadásztuk magunknak egy szupermarketben, megláttunk egy szép szelet pacút a halaspultban… a többi pedig már sejthető. Igaza volt a guide-nak, rég ettem ennyire ízletes-omlós halat. A franciák pedig végig szakadtak rajtunk a röhögéstől, hogy bizony bizony, így kell ezt csinálni, először megnézed élőben, majd utána veszed csak meg. 🙂 </a>